Bánat
Mi is valójában a bánat? Nemcsak egyszerű fájdalom. A bánat valami, ami fájhat, Valami vérző seb az álmokon.
Valami, ami oldalba szúr, ha nevetnél, Valami, ami szívedbe hasít, ha szeretnél, Valami, ami üresen ül a lelkeden, Valami, ami hályogot növeszt a szemeden. Valami könnyek nélküli sírás, Valami láthatatlan kéz, amely sírt ás, Valami véreskezű gyilkos tűz, Valami tisztalelkű szende szűz, Valami éjsötét halálos nyugalom, Valami nehéz pecsét az átkokon, Valami tompa puffanás, Valami szellőhalk suttogás. Valami langyos, sós könnyözön, Valami jéghideg mély közöny.
Bánat: ülni, és hideg szívvel tűrni, Irigy dühöt érezni a boldogok iránt. Bánat: az óceán mélyére merülni, S őrülten keresni azt, mi majd kiránt.
Magány
Egyedül - e szó az, mitől félek S mitől próbállak távol tartani Téged. Mert a magány, ha rossz, megöli az embert, S lelked elhagyja a földi Tested.
S bár úgy hiszed, az Égben nem lehetsz magányos: Mégis ezt Te honnét tudod? Hisz’ még nem jártál ott... Hidd azt, amit akarsz, nekem nem ez a lényeg, Csak hogy ne legyek egyedül, s velem legyen Lényed...
Bizonytalanság
Úgy érzem, van egy fiú, akit szívből szeretek, Nem tudom, mennyire hihetek ennek az érzésnek. Bizonytalan vagyok, nem tudom, hát mit tegyek, Próbáltam érvelni mindkét oldal mellett. Miért lenne jó vele maradnom, s miért nem. Igazából szeret és én is szeretem. De sajnos vannak egyéb tényezők, amelyek Okot adnak arra, hogy ne folytassam ezt az egészet. Hiába gondolkozom éjjel-nappal ezen Sajnos nem tudom eldönteni, mi lenne jó neki és nekem.
Akkor sem adom fel
Egyedül vagyok. Egyedül hagytatok. Ami szép volt, meghalt, Ami jó volt, nincs már. Nem hittem, hogy itt hagysz, Nem képzeltem, hogy ennyire fáj. Az összes emlék csak torz rémalak, Minden jel csak arra mutat, Hogy nem kellek... Nem kellek neked. Nem is volt sok, csak néhány szó. Néhány érintés, S néha úgy tűnt, ez egy őszinte érzés. Minden más volt. Szerettem ezt az érzést. Nem régen volt, De furcsán végetért. Megöltél! Megölted a szivemet Egyetlen szóval, Minden tagom hiteget És nem mondok le rólad! Nem vagy isten, nem vagy ördög, Nincs sok erőd, Pedig ha te vagy a börtön, Nem menekülök Vágyam elől! Nem engedlek el, Az élet nehéz, hát küzdeni kell!!!
Kérdések
Miért vagyok rosszabb, mint más? Miért én vagyok a hibás? Mi az, ami taszít bennem? Miért kínoz sajgó lelkem?
Miért lettem emberi lény? Miért halványul el a fény? Mi az, ami kerget engem? Miért kell még tovább mennem?
Miért nem vagy soha velem? Miért nem talál a kezem? Mi az, ami vezet téged? Miért nem látom a képed?
Miért a sok kínzó kérdés? Miért fáj a legtöbb érzés? Mi az, ami vallat belül? Miért bennem a sötét űr?
Véget ért...
Véget ért egy álom, véget ért egy érzés. Oh nem ! Nem akarom de mégis... Véget ért a szenvedély, véget ért azaz érzés. Féltem is hogy elveszitem meg nem is...
Kihalt belőlem a vad szenvedély, elaludt a láng s mély, s mély szakadék sötétje vár. Eltünt a remény s vele összedölt a vár.
A szakadék szélén állok, s várok. Várok egy csillagot s csak rá várok! Fogy az idő s vele a remény, S ha elfogy az idő s remény, ki alszok gyetyám lángja is, S elnyel a szakadék is...
Szerelem
Szerelem virága nyílik a mezőn, szerelmes szívem hervad a tetőn. Nem lesz miért élnem tovább, ha te nem jössz el most hozzám.
Kék ég helyett a Holdat nézem, a szerelem nélkül eddig éltem. Viszlát világ, viszlát virág, ennyi volt hát.
Álom
Mikor meg láttalak, szívem gyorsaban vert. Elmosolyodtam, amikor megláttam kék szemed. Jöttél felém és én csak álltam: Nem tudtam mit tegyek, Elég volt egy perc és máris megszerettelek.
Szörnyű dolog a szerelem!
Szörnyű dolog a szerelem, Megszerzem és elvesztem. Így megy ez mindennap, Míg csak fényesen süt a Nap. Az én egem mégis beborul, Lelkem helye szívemben kifakul. Életem során viharokat élek meg, Csak mert valakit szeretek. Életem egy óriási csalódás, Nincs ki megértene, rajtam kívül SENKI más... Csak tengek a világban s szeretek valakit, Minden üres, nincs értelme, de keresek valamit. Keresem, hogy szeressenek, De kiket szeretek, már mind elfelejtettek... Ez az én szomorú véleményem az életről, És tovább álmodom egy számomra kedves emberről...
Veszélyes boldogság
Oly régen vágyom már S fáj a szivem érted Hogy legyünk mi álompár Szeretni akarlak téged.
Szivünk egy dobra szólna, S mi több élne,dobogna A tiéddel egybefolyva megnyugodna S legboldogabb pillanatban megszakadna.
Csak neked...
Kedvesem, Most Neked dalol a szívem. Nem bút szól és bánatot, Szerelmet és imádatot.
Mert jobban szeretlek, mintsem Te érzed, Drágább vagy Te nekem, mint maga az élet. Többet kaptam Tőled, mint valaha reméltem, Nekem adtad azt, amiért érdemes élnem.
Melletted a bánat elhalványul, S a bú messzire fut, A szívem, mint ezer madár dalol S érzi, Veled sima az út. Mert az Élet útja göröngyös, Sötét árnyakkal teli, Nekem a szerelmed az éltető erő, S e sötét utat fénnyel ez tölti ki. Veled érzem, hogy merre megyek SzíveD szivemnél fogva vezet. Te vagy minden mire vágyom Te vagy nekem a boldogságom!
...Meghalok ÉRTED!!!!!
Mikor szívünk elöszőr összedobbant, Mikor szemed rám nézve lángra lobbant, Mikor az első csokód az ajkamon égett, Én már akkor úgy éreztem, meghalok ÉRTED!!!!
Álom volt
Nagyon, nagyon szeretlek, Nagyon, Nagyon hiányzol, S én bármit megtennék hogy, Végre karjaidban pihenjek, De már tudom ilyet nem kérhetek.
Eddig egy álomvilágban éltem, S csak most döbentett rá az élet, Hogy minden álldott este hazugsággal, A fejemben tértem meghitt álmomba, De ennyi idő kellett, hogy rájöjjek,
Te mást szeretsz, és én játékod voltam. S már jő a hajnal, én felébredek, és te, Nem vagy velem, de hisz sose voltál, Én mégis reméltem, de ez csak álom volt, S most már tudom, hogy kár volt!
Miért szeretlek?
Miért szeretlek magam sem tudom, De vágyom rád, valami vonz hozzád nagyon. Szeretem látni a szemedet, melyben látom a vágyat, Szeretem megsimogatni az orcádat.
Szeretem fogni a kezedet, mely gyöngéden simogat, Érezni az ajkad, a bőröd, a hajad. Szeretem hallani a hangod, látni a mosolyod, Szeretem mikor megosztod velem a gondolatod.
Szeretek mindent de mindent veled, Szeretem mikor veled elbeszélgetek. Szeretem, hogy szeretsz, szeretem a vágyad, A nap minden percében sóvárgom utánad.
Szeretlek, bár fáj!
A szerelmed szárnyal de a szavaid sebzettek! A Lelked bánatos és az életed csalódásokkal teli! A csókjaid hamisak akár csak az ölelésed….
Az álmaid valósak, csak valótlanok… Terveid velem mások mint voltak egykoron… Itthagytál, s elhagytál ÖRÖKRE!
A fiad bennem ,s a lányod benned! De te elhagytál minket ÖRÖKRE! Másvalaki miatt epedezve…
Fájnekem, hogy szeretlek, mert elhagytál… Fáj hogy velem vagy mert nem tudlak feledni! Fáj ha ajkad hozzám ér és fáj ha nem…
Öröm könnyet hullajtok ha melléd fekhetek, S zokogok ha magadhoz ölelsz néha… S mikor eldobsz magadtól mint egy használt zsebkendőt!
Fáj amikor csak vagyok neked, s Fáj mikor nem vagy velem!
El sem mondhattam mit tettél velem
Te már elrohantál, tönkre téve az életem,
El sem mondhattam mit éreztem,
De elmentél és én csak véreztem.
Tudtad jól, hogy mennyit érek,
Ha te elmész, már nem élek,
Tudtad jól, hogy mit ér a lélek,
Hogy néhány perctől nem élet az élet,
Mit vársz az élettől, mennyit ér neked,
Hogy semmibe veszed a törékeny életed?
Mond hogy tudod lehunyni így a szemed,
Mond van-e hely, ahol lehajthatnád a fejed?
Nemértelek és megmondom én is,
Utállak, de szeretlek még is,
Itt hagytál, mint valami kis
Elhasználódott, régi partvis.
Még most sem tudom,miért én nem,
Ha bele gondolok, nem értem,
Pedig tőled sokszor kérdeztem,
Ha nem szeretsz, miért nem?
Van-e vahol valaki aki rám vár?
Biztosan…
Meddig várhatok rá?
|